Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató

I. Bevezető

Ez a dokumentum a Magyarporno.net (Üzemeltető), mint adatkezelő által a személyes adatok vonatkozásában alkalmazott adatvédelmi és adatkezelési elveket rögzíti, illetve azokról nyújt tájékoztatást. A szabályzat kialakítása során Üzemeltető a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény ("Ptk"), a 2011. évi CXII. törvény ("Infotörvény"), valamint az Európai Parlament és Tanács 2016/679 Rendeletének ("GDPR") rendelkezéseit és iránymutatásait vette figyelembe.

Az itt rögzített irányelvek kizárólag az Üzemeltető által közvetlenül, jelen honlapon (Honlap) át, végfelhasználók részére nyújtott szolgáltatások biztosítása keretében végzett adatkezeléséről és adatvédelméről nyújt tájékoztatást, hatálya azonban nem terjed ki az Honlapon elhelyezett külső hivatkozások révén megjelölt vagy elérhető, harmadik személyek által üzemeltetett honlapokra és szolgáltatásokra. Utóbbiak vonatkozásában kérjük keresse fel a megfelelő szolgáltató oldalát!

II. Fogalmak

Adatkezelő: aki az Adatkezelés céljait és eszközeit - önállóan vagy másokkal együtt - meghatározza. A jelen Tájékoztatóban hivatkozott Szolgáltatások esetében Adatkezelőnek a Magyarporno.net minősül.

Felhasználó: az a természetes személy, aki a Szolgáltatásokra regisztrál, és ennek keretében megad valamilyen Személyes adatot.

Személyes adat vagy adat: bármilyen adat vagy információ, amely alapján egy természetes személy Felhasználó - közvetett vagy közvetlen módon - azonosíthatóvá válik.

Adatfeldolgozó: az a szolgáltató, aki az Adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.

Szolgáltatás: az Adatkezelő által üzemeltetett valamint az Adatkezelő által a Honlapon keresztül biztosított szolgáltatás(ok).

III. A kezelt személyes adatok

Az Adatkezelő a Honlap által nyújtott Szolgáltatások biztosítása érdekében és során a következő személyes adatokat kezeli:

Az oldal regisztráció nélkül vehető igénybe, így adatgyűjtés nem történik!

Közvetlen üzletszerzési célú megkeresés (direkt marketing, eDM, illetve hírlevélküldés) nem történik.

A weboldalon felnőtt tartalom található emiatt az oldalt 18 éven aluliak nem látogathatják. Ezeket a tartalmakat figyelmeztető layer védi.

A korhatáros tartalmak megtekintéséhez a felhasználónak nyilatkoznia kell, hogy elmúlt-e már 18 éves. A felhasználó korára vonatkozó információ semmilyen formában nem kerül mentésre, csak az adott weboldal-tartalom megjelenítését gátolja.

IV. A kezelt egyéb adatok köre

Sütik

A Honlap működése részeként sütiket (cookie) is elhelyezhet a Felhasználó böngészőjében, amik célja a Szolgáltatás használatának megkönnyítése és színvonvalának javítása. A sütik nem a Szolgáltató, hanem a Felhasználó eszközein kerülnek tárolásra, és azokat a Felhasználó saját hatáskörben, belátása szerint bármikor törölheti, sőt, elhelyezésüket eleve letilthatja a böngészője erre szolgáló funkcióinak segítségével.

A Honlap böngészése közben a Felhasználó böngészőjében külső, harmadik felek (pl. Google Analytics, Exoclick, stb.) is elhelyezhetnek sütiket (lásd még: Külső hivatkozások). Ezen sütikre az Üzemeltető semmilyen ráhatással nincs, azok tartalmához nem fér hozzá és azt nem tárolja - így nem minősül adatkezelőnek sem. Ezen sütik tiltására és törlésére a korábban fent, a Honlap által elhelyezett sütikről írtak ugyanúgy érvényesek.

V. Az adatkezelés időtartama, hatálya

A Honlap és Szolgáltatások üzemeltetése során keletkező, illetve rögzített, nem személyes jellegű adatok a rendszer működésének biztosítása szempontjából indokolt időtartamig kerülnek tárolásra. Az Adatkezelő garantálja, hogy ezen adatok egyéb Személyes adatokkal - a jogszabályok által előírt tett esetek kivételével - össze nem kapcsolhatók.

VI. Külső hivatkozások

A Honlap használata során felhasználóink - többek között - a következő harmadik felek szolgáltatásaival és sütijeivel találkozhatnak, amik a következő adatvédelmi szabályzatok szerint működnek (a listát csak informatív jelleggel biztosítjuk):

Szolgáltatás Típus Adatvédelmi tájékoztató
Google Analytics Mérés és analitika Link
ExoClick Hirdetés kiszolgálás Link

Magyar pornófilmek a magyar nézőközönségnek!

A Magyarporno.net weboldalon összeválogatjuk nektek a legjobb amatőr és profi pórnó filmeket és szex videókat a világ legnagyobb pornó megosztó weboldalairól! Naponta frissölő tartalommal és rengeteg kategóriával várunk benneteket, hogy mindenki megtalálja a számára legjobban megfelelő műfajt!